2013. szeptember 26., csütörtök

Leheletnyi ősz

Arra gondoltam, hogy mától kezdve minden évszakban hozok nektek inspirációs képeket, ami tartalmazni fog outfit-et, köröm csodákat, sminkeket és ami épp kötődik az adott évszakhoz.
Kezdem  rögtön az ősszel. Sosem tekintettem erre az évszakra borúlátóan. Gyönyörű színekben pompázik a természet és valahogy ilyenkor jobban esik a meleg kakaó is. :)
Öltözködés téren imádom a meleg kötött puha sálakat és
pulóvereket, sosem elég belőlük. Nagy örömömre, hatalmas kínálattal rendelkeznek a durik is ahonnan mindig valami csuda széppel térek haza.( Igen igen..régen volt zsákmányos bejegyzés. Összegyűlt már rengetek holmi, szóval a közel jövőben fotózgatok )
 Körmöknél az a helyzet, hogy nálam mindig a piros a favorit...:)) Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Dögös, csajos és élettel teli!! Szóba jöhetnek még a barnább árnyalatok és a szintén örök francia manikűr is.
Smink témában a föld színeket részesítem előnyben, mint szinte mindig. Egy ügyesen meghúzott tusvonal megadja a lelkét a sminknek és egy bor vörös, esetleg cseresznye piros rúzs pedig hab a tortán, persze egy nude árnyalatú rúzs is gyönyörűséges tud lenni.
Na de elég a csipogásból következzenek a képek! :)




























2013. szeptember 25., szerda

Törött haj? SIPIRC

Nincs rondább a törött sprőd haj láttán. Kiábrándító tud lenni, ha valakinek látom, hogy uramisten milyen gyönyörűséges hosszú haja van, ám közelebbről megnézve már nem is olyan szép! Illúzió romboló.
Bevallom, nekem sír a szívem mikor egy frissítő hajvágást megejtek itthon, de tudom, hogy ezzel csak jót teszek magamnak :) Nagyon sokan hisznek egy tévhitben és komolyan nagyon viccesnek tartom. :) A tévhit így szól : " Ha vágatok az aljából akkor jobban fog nőni"
Komolyan, mi összefüggés van a hajvégekkel és a növekvéssel  miközben a fejbőrből jön a haj.. ?

Nem fogom megérteni ezt a logikát :) Azért kell időnként frissíteni a hajvégeket, mert ugye eltörik és nem néz ki jól, hiába növeszted a hajad, ha az visszatörik. Sajnos elszomorító tud lenni, ezért cselekedni kell. Minimum 2 havonta meg kellene ejteni ezt a procedúrát. Persze érdemes külsőleg pakolásokkal ápolni, karban tartani a végeket, amire nagyon jó a ricinusolaj ami ellenállóbbá teszi. Sok káros hatásnak van kitéve a haj. Vasalás, göndörítés, szárítás, festés, napsütés, klóros víz..stb és az ezek által okozott sérüléseket, csak is kizárólag vágással lehet orvosolni. Számomra sok idő volt belátni, de remélem fel tudom nyitni a ti szemeteket is időben :D Én itthon szoktam egyedül frissíteni, ugyanis a hosszát nem igazán bántom, csak is a törött részeket csipegetem le. Időigényes, pepecselős de számomra megéri a fáradtságot.
Megosztom veletek, hogy miként tudom hatékonyan eltávolítani a csúnya hajvégeket.
  1. Kifésülöm a hajamat, csomómentesre.
  2. Veszek egy tincset, és a többit hátra fogom egy hajgumi segítségével. 
  3. Összepödröm a tincset, amiből előjönnek a kiálló beteg hajvégek.
  4. Egy éles olló segítségével lecsipegetem a kiálló részeket.
  5. Ha az összeset letudtam csippenteni akkor, kifésülöm a tincset, és 2 ujjam közé fogom majd húzom egyenletesen és szintén a kiálló részeket csipegetem. 
  6. Ha egy tinccsel végeztem akkor egy kicsi csíptetős csattal  feltűzöm, majd jöhet a másik tincs, majd így tovább míg el nem fogynak a tincsek

 Ha ezzel végeztem, rakok fel egy pakolást pár órahosszára, hogy tápláljam az egészséges hajvégeket. Szóba jöhet a ricinusolaj, kókuszolaj és az olíva olaj is. A szokásos módon lemosom a hajamról, majd lehet benne álmélkodni milyen selymes puha és egészséges, miközben a hosszát nem igazán piszkáltam.


Hoztam nektek pár ösztönző képet gyönyörű hosszú hajkoronákról :$ Kitartást minden hajnövesztőnek!!






2013. szeptember 24., kedd

Házi szépítőszerek

Nekünk lányoknak sosem elég a sminkből, de nincs annyi pénz amennyit eltudnánk költeni, így arra gondoltam, mi lenne, ha csinálnék magamnak kozmetikai termékeket? Imádok ilyenekkel foglalatoskodni, és miután elkészült gyönyörködni bennük, majd megosztani veletek az örömöm! :))

Ma több receptet is hoztam nektek ami remélem elnyeri a tetszéseteket! :)

Először is kezdeném a korrektorral .Mindenki tudja, hogy az alapozónál egyel világosabb árnyalatút kell vásárolni. Alapozót nem szoktam használni, maximum  ha nagyon muszáj akkor egy BB krémet dobok fel így nem szoktam ezekkel bíbelődni, ám szembesülnöm kellett a csúnya nagy karikákkal a szemem alatt amik visszamosolyognak rám reggel 5.30-kor a tükörben, bár én nem örülök annyira a társaságuknak.. :)
Szóval kerestem receptet, kipróbáltam és tökéletes. Itt is van:

Hozzávalók:
  • Hidratálókrém ( lehetőleg ne hígabbat válassz)
  • Alapozó/ BB krém
  • Mattító púder
  • Tégely amibe belehelyezheted
Elkészítése nagyon egyszerű. A tégelybe helyezd a hidratáló krémet, a mennyiséget tetszés szerint csináld, attól függően, hogy mennyit szeretnél. Ha kiválasztottad az alapozót/BB krémet akkor abból is tegyél a hidratókrémnek kb a felét kitöltő megfelelő mennyiséget majd egy élesebb eszközzel  reszeld bele a mattító púdert. Összekel keverni alaposan és tádááám készen is van a saját kézzel gyártott korrektorunk! :)


A következő az ajakfény lenne! Natúr árnyalatban készítettem  el pigmentáltakat is  :D 2 módszert fogok megmutatni, és amelyik a szimpatikusabb azt el tudod készíteni.  Ha  az 1.variációt szeretnéd elkészíteni, itt már a hozzávalóknak kicsit utána kell járkálni bioboltokban de megéri!! A második verzióhoz nagyobb eséllyel találunk otthon hozzávalókat vagy ha meglátogatjuk a patikát akkor szívesen a segítségedre lesznek  :)

Hozzávalók: 1
  • 2 teáskanál mandula olaj
  • 1 kávéskanál glicerin
  • 5 csepp édesnarancsolaj ( bőr nyugtató, gyulladás csökkentő)
  • 4 csepp jázmin olaj
  • kiürült szájfényes üveg
  • Steril fecskendő
Hozzávalók: 2 
  • Vazelin/natúr ajakbalzsam
  • Tetszésednek megfelelő szemhéjpúder vagy pigment
  • Tégely


Elkészítés:1  pár pillanat alatt meg van. Az összetevőket összekeverem majd a steril fecskendővel az üvegcsébe töltöm. Sokáig rajta marad az ajkakon és nem kelt nehéz érzést. :)

Elkészítés:2   időigényesebb picivel de minden fáradságot  megér :) Ha van kedvetek hozzá tehettek még mézet, vagy hidratálót is, így 2 legyet egy csapásra alapon vigyázol az ajkaidra is. Szemhéjpúderből úgy nyerünk színt, hogy kaparunk egy picit belőle majd azt összekeverjük a vazelinnek vagy az ajakápolóval, bár az ajakápolót először fel kell olvasztani egy kanál és egy gyertya segítségével, míg folyékony nem lesz és ugyanúgy összekevered  és kész is van! Ajánlom, hogy ha pirosat szeretnétek csinálni akkor piros ételszínezővel próbálkozzatok, mivel teltebb színt fog elérni :)


Jön a kedvencem :$$ a bronzosítóóó! Egyszerűen imádom, hogy pár ecsetvonástól hihetetlenül élettel telibb arcot kapok tőle. Virtuálisan hatalmas ölelést küldök annak az emberkének aki ezt kitalálta! :*
Szóval a lényegre térve :) őt is egyszerűen otthon el lehet készíteni. :D

Hozzávalók:
  • ½ csésze nyílgyökér liszt (más néven nyílgyökér por)
  • ¼ csésze kakaópor
  • 1 evőkanál őrölt fahéj
  • Tégely
Összekeverjük a hozzávalókat  majd a tégelybe töltjük és ennyi volna, lehet használni máris!



Zárnám  a sort a házi púderrel! A bolti púderekkel szemben ez teljesen természetes, szóval nagyon szimpatikus nekem a kicsike :3

Hozzávalók:

  • 220 g kukoricakeményítő
  • 1 kávéskanál mandula, vagy jojoba olaj
  • 1-2 csepp illóolaj tetszés szerint
  • Tégely
Egy tálkában a keményítőhöz adjuk az olajat, s addig kevergetjük, míg a keményítő minden része egyenletesen fel nem vesz egy kis olajat, míg teljesen homogén por nem lesz újra. Belekeverjük az illóolajat, majd egy tégelybe töltve és hermetikusan lezárva felrázzuk, hogy az illatanyag is alaposan elkeseredjen a porban. Egy vattapamaccsal, púderecsettel vagy puffal applikáljuk egyenletesen a bőrre.Tökéletesen mattít!!!



Csináld magad arctonik

Sokan használnak arc tonikot, amit pl.:  lát a tv-ben vagy esetleg drogériákban, ám sokan inkább csak a reklámnak hisznek, mintsem utána járnának mik is rejtőznek abban a palackban. Szerintem nem kell ecsetelnem, hogy mit gondolok ezekről a teli tartósítószeres, mesterséges illatanyagokkal jól  megpakolva, ami szinte a felét alkotja és teljesen felesleges  a bőrödnek!!

Mit is takar valójában a tonizálás?
 Lényegében fertőtlenít, összehúzza a pólusokat,visszaállítja a bőr pH-ját.   Fontos tonizálni az arcunkat, hiszen minden nap hatásoknak van kitéve, szennyeződés kerül rá és illik ezektől érzékeny búcsút venni. Mondhatnám úgy is, hogy a arcbőr tisztításra feltesszük a hiányzó pontot. Meglepő, hogy a napvégére a vattakorongon a szennyeződés szemmel jól látható, és ezt észlelve belegondol az ember, hogy ez mind-mind az arcán volt és ez csak gyűlik és gyűlik.

Készítettem egy hiper-szuper nagyon könnyen  megvalósítható, minden bőrtípusra illeszkedő arctonikot. Régóta használom már esténként és a véleményem nagyon-nagyon jó! Azt csinálja amit vársz tőle, nem többet, nem kevesebbet.

Hozzávalók:
  • víz
  • almaecet
Keress egy kisebb palackot  és töltsd félig almaecettel, majd a maradék helyet egészítsd ki vízzel. Jól össze kell rázni és készen is volnánk! Az illata az almaecetből adódóan nem a legkellemesebb, de el lehet viselni 5 másodpercig, ugyanis pillanatok alatt elpárolog.Esténként egy vattapamaccsal át törlöd a pofidat és készen is van.
Pattanásos, beteg bőrnek igazi felüdülés lesz, ha ezt használod!
Remélem tudtam segíteni! Szép napot! :*





2013. szeptember 17., kedd

Az őszi bőrápolás

Fontosnak tartom, hogy minden évszakban megfelelő ápolást kapjon  a bőröm. Mivel egyik évszakban sem azonos hatásoknak van kitéve, így nem árt tudni, hogy mit igényel a bőrünk.

Most az őszi évszakot viszem fókusz alá, és megmutatom, hogyan ápold.

Elengedhetetlenül fontos a hidratálás,  mivel a csípős szél nem a legjobb barátja a pofidnak. Rettentően kiszáríthatja, gondolom nem szeretnéd ha ez történne!
Ha krémeket használsz, akkor azt cseréld le egy zsírosabb állagúra ami jobban megköti a nedvességet. Ajánlom, hogy természetes összetevőjű krémet válassz, amiről tudod, hogy mit kensz az arcodra.
 Ha te inkább megmaradnál az otthoni praktikáknál, ahogyan azt jómagam is teszem, ellátlak pár hasznos információval!
  • Elsősorban ajánlom az olíva olajat ami mélyen hidratálja a bőrödet, és a hatás nem fog elmaradni. Esténként lefekvés előtt vékonyan kend be a pofidat és reggelre beszívja a bőröd.
  • A kókusz olaj sem maradhat ki a listámból :) Regenerálja a bőrt és hidratál!
  • Hoztam egy receptet is: 1 kisméretű paradicsom,1 evőkanál méz,1 evőkanál olíva olaj. A paradicsomot össze kell pépesíteni egy villa segítségével, majd jöhet hozzá a méz és az olíva olaj. Szépen kisimul az arcod :D

Nyáron szép üde arcbőrnek örvendhetünk, mely napsütötte barna, ám ősszel sajnos el kell búcsúzni tőle. /általában/ Na de most mi teszünk érte, hogy ne így legyen :P Szabadulj meg az elhalt hámsejtektől bőrradírozás segítségével. Egy régebbi bejegyzésemben említettem egy tuti receptet, de ha nem emlékeznél leírom. / cukor+méz / . Felfrissíted a fáradt arcbőrt és felkészül a tápláló hidratálás beszívódására.

Belűről is gondoskodnunk kell a bőrünk ápoltságáról méghozzá rengeteg folyadék fogyasztással. Igyekszem sokat inni, de sajnos nem érzem ha szomjas vagyok, így meggyűlik ezzel a bajom, de igyekszem :)  Minden nap suliba menet ott lapul a táskámban víz vagy zöld tea és azt kortyolgatom szünetekben. Jobb érzés ha  iszom, felfrissít, rendszereznem kell!!

Ne hagyjuk ki a gyümölcsöket sem, annyi íncsiklandó szezonális   finomságot találunk az őszi hónapokban. Személyes kedvencem a körte. Ezen kívül érik a szőlő, alma, szilva :D

Remélem tudtam neked segíteni!
Szép napot! :*

2013. szeptember 7., szombat

Bögrés süti

Kedvenc süteményemet szeretném megosztani veletek. Hogy miért kedvenc? Mert én is megtudom csinálni, pillanatok alatt készen van és mennyei finom! :)
Ha hirtelen rád tör az édesség utáni vágy, akkor ez a süti  teszi a feladatát!

Hozzávalók:

  • 4 evőkanál liszt
  • 1 kávés kanál sütő por
  • 4 evőkanál cukor/porcukor
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 1 db tojás
  • 3 evőkanál tej
  • 3 evőkanál olaj
Elkészítés:

Először is a száraz hozzávalókat helyezem a bögrébe, majd jól összekeverem. Majd hozzáadom a folyékony hozzávalókat és kevergetem addig amíg egy csokoládé színű masszát nem kapok. 5 percre beteszem a mikróba és várom a finomságot :)

Ennyi lenne az egész.
Hoztam képeket is nektek :)




2013. szeptember 1., vasárnap

A ragasztott csoda : Dekupázs

Régóta szemezgettem ezekkel a gyönyörűségekkel. Nem is tudom miért halogattam eddig, hogy kipróbáljam. Rémegyszerű volt a dolog, megmutatom, hogyan készült!

Hozzávalók:

  • Dekupázs ragasztó (500 Ft-tól/vízálló)
  • Ecset (350 Ft-tól, Ehhez nem jó a hagyományos hegyes ecset, hanem lapos festő ecset szükséges)
  • Mintás szalvéta(40 Ft/db)
  • Díszíthető tárgy

 Végeláthatatlan minták és díszíthető tárgyak közül válogathatunk, így mindenki talál olyat ami neki tetszik.
Tegnap készítettem el az első művemet. Egy teafű tartó dobozt választottam, mivel rekeszes, így sok mindent lehet benne tárolni.   pl: ékszerek,gyöngyök..stb

Elkészítés menete:

A szalvétából kivágjuk a kiválaszott mintát. 2-3 réteg papír szokott rajta lenni, de nekünk csak az kell ami legfelül van (amin a minta van). Ráhelyezzük a díszíteni való tárgyra a mintánkat. Vegyük elő a ragasztót és az ecsetet. Középről haladva vigyük fel a ragasztót közvetlenül a minta tetejére. Figyeljünk, hogy ne maradjon levegős,ne gyűrődjön illetve ne szakadjon. 1 óra száradás után, bátran lehet használni az új díszített tárgyunkat!